Hofi megmondja - Földalatti Slam extra a Magvető Caféban
2019. december 2. 19.00 órakor kezdődik a Corvina Kiadó és a Földalatti Slam "Hofi megmondja" versenye.
Bödőcs szerint Hofi a „fáraók helyett a néphez beszélt, akik építették a piramisokat.”
19.30 órakor bemelegítenek a zsűri tagjai. A meghívott vendégek, akik egyben a zsűrit is alkotják megidézik a legismertebb és a legnépszerűbb magyar humoristát, a kabaré műfajának megújítóját, a hazai stand-up comedy előfutárát: Hofi Gézát
Zsűri:
Sárközi Richárd, Békési Zoltán, Bánóczi Bea, Pion István
A versenyre saját magatok által írt szövegekkel nevezhettek, amit magatok adtok elő, és az se baj, ha interaktív, (Team Slamek is nevezhetnek). ÚJ SZABÁLY: ajánlott idő 5 perc, 3:15 után (csapat esetén 4:15 után) jöhet rád zene, 5 perc után mindenképp szól alattad valami jelzésértékű. Az időmérés kezdete az, amikor a slammer beszélni kezd a mikrofonba. A versenyre a nevezés egy eseménybe írt posztban történik. A szervezők fenntartják a jogot, hogy nagyon nagyszámú nevezés esetén sorsolással döntsenek a versenyzők személyéről. A zsűri 5 fős, a négy szakmai zsűrit egy közönségből kiválasztott taggal egészül ki. Az est végén egy vita során döntenek az aznap esti 3 legjobb slammer személyéről.
|
|
|
Fordította: Németh Anikó
Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról - két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten...
|
|
Fordította: Németh Anikó
Férfiakról és nőkről írok: honfoglalókról, földművesekről, mítoszteremtőkről, anyákról, tanítókról, világutazókról. Olyan emberekről, akik titkos reményeket táplálnak, akiknek...